Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cinci Macska az idegességről.

2014.06.22

 Kedves Vazul!

 

Az idegállapot, az elmúlt időszak folyamán, egyre rosszabb lett, szinte valamennyi élőlény esetében. Ezzel arra célzok, hogy az idegesség nem csak az embereket taszítja letargiába, vagy éppen agresszivitásba.

A nyugtalanság az egyik legrosszabb lelkiállapot, amit csak megemlíthetünk. Az ilyen helyzetekben nem lehet aludni, sőt igazából még pihenni sem, ez okozza az állandó fáradtságot és rossz lelkiállapotot.

Mi macskák, köztudottan sokat szeretünk aludni, ha nem hagynak nyugtot akkor ez nem sikerül. Sokszor beérnénk kevesebb alvással is, ha legalább ez lehetséges volna.

Az idegesség népbetegség, mondják az emberek. Ez a megállapítás minden bizonnyal helytálló, csak éppen nem vigasz. A túlzott nyugtalanság már valóban a betegségek kategóriájába sorolható.

Tényeken alapul, hogy a legtöbb probléma idegalapon indul, és a megoldást is ebben az irányban kell keresni.

Az agresszív természet sokakon megmutatkozik, ha az idegrendszerük leromlik, vagy csak alkalmilag jól felidegesítik őket. Előfordul olyan is, hogy valaki teljes letargiába kerül, az ilyen okok miatt. Ez, általában alkat és alapszervezet kérdése.

A természetünk részleteiben, általában különbözik másokétól.

Mélyre ható gondolataim és ezekkel kapcsolatos véleményem, mely a tárgyhoz tartozott, most is figyelmesen és részletesen lett az érdeklődő elé tárva. Ez a későbbiekben is így fog történni.

 

Üdvözlettel: Cinci Macska.