Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cinci Macska a fáradtságról.

2013.11.18

 Kedves Tóbiás!

 

Nagy örömöt okoz nekem, hogy erről a témáról mondhatok véleményt, mert ha valaki, én aztán tudom, hogy mi az a fáradtság.

Legutóbb egy kutya legalább kilométernyi távon át kergetett, amíg találtam egy olyan rést, amin ő már nem fért be. Mondhatom, alaposan kifáradtam, pihegni is alig bírtam. Mire kifújtam rendesen magam, már a kutya is elunta a várakozást és így nyugodtan előmerészkedhettem.

A levertség érzése szerencsére, nagyon ritkán szokott rajtam elhatalmasodni. Gondolom, ez inkább az emberekre jellemző. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy macska nem lehet levert, bánattól vagy problémától.

A tompaságot leginkább a gazdámnál szoktam tapasztalni, állandó ittas állapota miatt. Sok bosszúságot okoz a gazdasszonyomnak az ura, ezért elég gyakran látszanak rajta a levertség és a fáradtság jelei. Előfordulhat azonban bárkivel, hogy nincs jó napja és így kissé tompán, fásultan viszonyul az élet dolgaihoz.

Ezért kell rendesen étkezni, a testmozgást nem túlzásba vinni, de rendszeressé tenni, hogy ilyen panaszok minél ritkábban adódjanak.

Körültekintően megfogalmazott, hasznos véleményemet szívesen bocsájtottam rendelkezésedre. Ha bárki hasonló felkéréssel fordul hozzám, biztosra vehető, hogy eleget teszek a kérésének.

 

Üdvözlettel: Cinci Macska!